Ford Transit Connect kisbusz mint taxi

Ford Transit kisbusz, 9 személyes Ford kisbusz bérlés, kisbusz bérlés Budapest,

Az amerikai taxipiacon eddig a helyi gyártók uralták a terepet a kezdetek óta. Az utóbbi évtizedben a Ford Crown Victoria modellje jelentett egyet a taxival az USA-ban, bármelyik államot vagy országrészt nézve. Ezt az évtizedes jeget törte meg New York nemrég azzal, hogy a jövő taxijának a a Nissan NV200-asából fejlesztett személyszállítót választotta a város hivatalos taxijává. Rengetegen felemelték a szavukat a modell ellen, de igazából egy komoly gyártó sem tudott versenytársat felmutatni.

A Ford most kiküszöbölte a csorbát, mondván Amerika nemcsak New Yorkból áll, máshol talán jobban bíznak egy hazai kocsiban. Ami persze így, ebben a formában persze nem igaz, hiszen a legújabb Transit Connect átalakított változatáról van szó, ami ugyebár eredetileg Európának készült. Azonban mégis csak egy Ford, ha nem is egy klasszikus hátsókerék hajtású limuzin.

A motortérben is kutyultak a mérnökök, a 2,5 literes, négyhengeres benzinmotort átalakították, így CNG/LPG hajtással is működhet, tehát a mostanság divatos alternatív, tisztább üzemű hajtásrendszer is rendelkezésre áll. Az alacsony padlónak és a helytakarékos hátsó felfüggesztésnek köszönhetően az utasok fejedelmi körülmények között utazhatnak, adott esetben még egy tolószék is simán befér az utastérbe. A sofőrök a Ford Sync, a MyFord Touch multimédiás kiegészítőknek, illetve a tolatókamerának örülhetnek.

A legfontosabb kérdés persze a Transit Connect Taxival kapcsolatban, hogy ez a kocsi van-e olyan tartós, mint az öreg Crown Victoria. Azok a modellek ugyanis az elnyűhetetlenségüktől váltak híressé. A gyártó állítása szerint igen, a legfontosabb komponenseket kemény tartós tesztnek vetették alá. Ilyenek például az ajtók, melyet 250 ezer alkalommal csaptak be és nyitottak ki, hogy megfelelő minőségű autók kerüljenek az utcára. Az első Transit Connect Taxi-k 2014 elején kerülnek a kereskedésekbe a tengerentúlon.

Forrás: Fotó: Ford, szöveg: kamionhirek.hu

Weboldalunk segítségével számos kisbuszkölcsönzőtől kérhet ajánlatot egyszerre Ford Transit kisbusz bérlésre.

Kisbusz bérlés Budapesten és országosan

Ford Transit kisbuszok bérelhetőek. Adja le ajánlatkérést kisbusz bérlésre náhány perc alatt amivel órákat spórolhat meg!

Transit bérlés, Ford Transit 9 személyes kisbusz bérlés

Ford Transit kölcsönző

Vissza
Hírek, Archivum

on-line ajánlatkérés egyszerre több kölcsönzőtől. Ford Transit furgon és Tourneo kisbusz bérlés.

Az aláhúzással jelzett szövegekre kattintva további adatokat adhat meg, a pontosabb ajánlatok érdekében
pl.: konkrét típus, paramétereken belül adhatja meg a bérleni kívánt kisbusz, furgon márkáját, elvárt felszereltséget stb. Transit mellett más típusból is választhat!
ajánlatkérő

minőségi elvárásaim





megyék
Cégadatok, ajánlathoz, számlázáshoz
Az alábbi naptárral ki tudja választani a a bérlet kezdeti- végdátumát.Ha többször is bérelne, akkor a következő dátumot adja meg!
Popup



célország(ok):


cím:


igények gépjárművel szemben
raktér méretek [cm] H x Sz x M
xx



















biztonsági kód


A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

Transit bérlés ajánlat kérés. Gyorsan, több Transitkölcsönzőtől egyszerre. Transit bérlés fuvarozáshoz, Transit kölcsönzés személyszállításhoz: transitberles.hu.

Ford Transit bérlés

Ford Transit zárt áruszállító.

  • Transit bérlés áruszállításhoz
  • Transit bérlés áruterítéshez

Ford Transit Minibus - 9-17 fős személyszállító

  • Transit bérlés dolgozók szállítására
  • Transit bérlés üzleti útra

  • Transit bérlés családi programokhoz
  • Transit bérlés városnéző busz

  • Transit bérlés reptéri transferhez

Ford Transit duplafülékés furgon: 6 fő + a felszerelés és szerelési anyagok részére.

  • Transit bérlés szervízautónak
  • Transit bérlés helszíni kiszállásokhoz, szerelési munkákhoz

Kisteherautó és furgon kölcsönzők jelentkezését várjuk!
Kérjük regisztrálja kölcsönzőjét  és gépjármű flottáját, hogy a furgon ajánlatkéréseket Önnek is el tudjuk juttatni.
Kisteherautó, kisbusz, furgon, pick-up, transporter bérbe adás.

Copyright 2013 © FaXuniL Kft
Fotók forrása: ford.hu