Már rendelhetők a Ford új mikrobuszai

Tourneo Connect Ford kisbusz bérlés

Az ötüléses Connect és hétüléses Grand Connect a Tourneo személyszállító-családhoz tartozik. A termékpalettán szerepel még a jövő év közepén megjelenő kompakt, ötüléses Tourneo Courier és a nyolcüléses Tourneo Custom. Az új járművek variálható ülésrendszerekkel, valamint szabadon alakítható rakterekkel és két oldalsó tolóajtóval készülnek majd.

A hajtásláncok listáján megtalálható a 1 literes EcoBoost benzinmotor (csak az ötüléses Tourneo Connect modellhez), valamint az 1.6 literes Duratorq közvetlen befecskendezéses turbódízel motor 75, 95 és 115 lóerős változata, illetve a 1.6 literes EcoBoost erőforrás, melyhez hatfokozatú automata sebességváltó is rendelhető.

Az új személyszállítók rugózását a kifutó modellek laprugós megoldása helyett csatolt lengőkaros hátsó futóművel oldották meg. Az elektromos szervokormány-technológia révén az autó jól irányítható, az új kormányműtől pedig azt várja a gyártó, hogy az üzemanyag-fogyasztást és a szén-dioxid kibocsátást egyaránt csökkenti a hagyományos hidraulikus rendszerekhez képest.


A Ford európai járműfejlesztő központja és a törökországi Ford Otosan mérnökcsoportja által közösen fejlesztett új Tourneo Connect a vállalat modern üzemében készül a spanyolországi Valenciában. A Tourneo Connect, a Tourneo Custom a kompakt, valamint az új Tourneo Courier közösen alkotja majd a Ford 2014 közepére teljes egészében megújuló európai személyszállító-kínálatát.
 

Forrás: vezess.hu

Kisbusz bérés

mikrobusz kölcsönzés

Ford kisbusz bérlés

 

Vissza
Hírek, Archivum

on-line ajánlatkérés egyszerre több kölcsönzőtől. Ford Transit furgon és Tourneo kisbusz bérlés.

Az aláhúzással jelzett szövegekre kattintva további adatokat adhat meg, a pontosabb ajánlatok érdekében
pl.: konkrét típus, paramétereken belül adhatja meg a bérleni kívánt kisbusz, furgon márkáját, elvárt felszereltséget stb. Transit mellett más típusból is választhat!
ajánlatkérő

minőségi elvárásaim





megyék
Cégadatok, ajánlathoz, számlázáshoz
Az alábbi naptárral ki tudja választani a a bérlet kezdeti- végdátumát.Ha többször is bérelne, akkor a következő dátumot adja meg!
Popup



célország(ok):


cím:


igények gépjárművel szemben
raktér méretek [cm] H x Sz x M
xx



















biztonsági kód


A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

Transit bérlés ajánlat kérés. Gyorsan, több Transitkölcsönzőtől egyszerre. Transit bérlés fuvarozáshoz, Transit kölcsönzés személyszállításhoz: transitberles.hu.

Ford Transit bérlés

Ford Transit zárt áruszállító.

  • Transit bérlés áruszállításhoz
  • Transit bérlés áruterítéshez

Ford Transit Minibus - 9-17 fős személyszállító

  • Transit bérlés dolgozók szállítására
  • Transit bérlés üzleti útra

  • Transit bérlés családi programokhoz
  • Transit bérlés városnéző busz

  • Transit bérlés reptéri transferhez

Ford Transit duplafülékés furgon: 6 fő + a felszerelés és szerelési anyagok részére.

  • Transit bérlés szervízautónak
  • Transit bérlés helszíni kiszállásokhoz, szerelési munkákhoz

Kisteherautó és furgon kölcsönzők jelentkezését várjuk!
Kérjük regisztrálja kölcsönzőjét  és gépjármű flottáját, hogy a furgon ajánlatkéréseket Önnek is el tudjuk juttatni.
Kisteherautó, kisbusz, furgon, pick-up, transporter bérbe adás.

Copyright 2013 © FaXuniL Kft
Fotók forrása: ford.hu