magasított Ford Transit Custom furgon

Ford Transit bérlés, furgon bérlés Budapest, teherautó bérlés, kisteherautó kölc

A Ford bemutatta a Transit Custom egytonnás haszonjármű új, magasított tetős változatát, amely az alacsony tetős kivitelnél 20 százalékkal nagyobb rakodóteret kínál. Az új modellváltozat már megrendelhető, és az első autókat az év későbbi szakaszában vehetik át a vásárlók. A 2013-as Év Haszonjárművének új változata főleg építőipari vállalkozók és csomagküldő szolgálatok számára készült.

A tető padlótól mért távolsága 370 mm-rel nőtt, így az autó rakterének maximális befogadóképessége 8,3 köbméter (fixen beépített, teljes rekeszfallal). A magasított tetős modell a szegmensben egyedülálló tulajdonsággal bír: teljes egészében acélból készült tetőszerkezete erősebb a kompozit tetőlemezeknél, így a tetőcsomagtartó teherbírása eléri a 100 kilogrammot.

Az új, magasított tetős Transit Custom modellek első példányai már idén kikerülnek a vásárlókhoz, akik ugyanazokkal az opciókkal rendelhetik meg autójukat, mint az alacsony tetős változatokat: kérhetnek rövid, illetve hosszú tengelytávolságú autót, valamint többféle megengedett össztömegű és hajtásláncú változatot, illetve dobozos és kombi karosszériát.
Az alacsonytetős modellhez hasonlóan a magasított tetős változat kategóriaelső méretű rakterébe is beemelhető egy teli Euro raklap a piac legszélesebb tolóajtaján keresztül, és mind a rövid, mind pedig a hosszú tengelytávolságú modellváltozatban elfér három megpakolt Euro raklap.


Forrás: vezess.hu

Ford Transit bérlés Budapesten és országosan

A Ford Transit furgonok és kisbuszok különböző változatai nem véletlenül a legnépszerűbb kisteherautók a ketegóriában.

Weboldalunk segítéségével egyszerre több kisteherautó kölcsönzőtől tud ajánlatot kérni Ford Transit bérlésre.

Transit bérlés

furgon bérlés, kisteherautó kölcsönzés

Vissza
Hírek, Archivum

on-line ajánlatkérés egyszerre több kölcsönzőtől. Ford Transit furgon és Tourneo kisbusz bérlés.

Az aláhúzással jelzett szövegekre kattintva további adatokat adhat meg, a pontosabb ajánlatok érdekében
pl.: konkrét típus, paramétereken belül adhatja meg a bérleni kívánt kisbusz, furgon márkáját, elvárt felszereltséget stb. Transit mellett más típusból is választhat!
ajánlatkérő

minőségi elvárásaim





megyék
Cégadatok, ajánlathoz, számlázáshoz
Az alábbi naptárral ki tudja választani a a bérlet kezdeti- végdátumát.Ha többször is bérelne, akkor a következő dátumot adja meg!
Popup



célország(ok):


cím:


igények gépjárművel szemben
raktér méretek [cm] H x Sz x M
xx



















biztonsági kód


A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

Transit bérlés ajánlat kérés. Gyorsan, több Transitkölcsönzőtől egyszerre. Transit bérlés fuvarozáshoz, Transit kölcsönzés személyszállításhoz: transitberles.hu.

Ford Transit bérlés

Ford Transit zárt áruszállító.

  • Transit bérlés áruszállításhoz
  • Transit bérlés áruterítéshez

Ford Transit Minibus - 9-17 fős személyszállító

  • Transit bérlés dolgozók szállítására
  • Transit bérlés üzleti útra

  • Transit bérlés családi programokhoz
  • Transit bérlés városnéző busz

  • Transit bérlés reptéri transferhez

Ford Transit duplafülékés furgon: 6 fő + a felszerelés és szerelési anyagok részére.

  • Transit bérlés szervízautónak
  • Transit bérlés helszíni kiszállásokhoz, szerelési munkákhoz

Kisteherautó és furgon kölcsönzők jelentkezését várjuk!
Kérjük regisztrálja kölcsönzőjét  és gépjármű flottáját, hogy a furgon ajánlatkéréseket Önnek is el tudjuk juttatni.
Kisteherautó, kisbusz, furgon, pick-up, transporter bérbe adás.

Copyright 2013 © FaXuniL Kft
Fotók forrása: ford.hu